Mecseknádasd
Látnivalók Mecseknádasdon és környékén
Mecseknádasd a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet határán, festői fekvésű völgyben fekszik. A hegyek, erdők között kanyargó Réka-patak/ Öreg-patak, a Schlossberg Várhegy, illetve a Templom-hegy lábánál elterülő sváb település joggal viseli a „Kelet-Mecsek kapuja” nevet. Földrajzi, geológiai adottságai miatt természetes növény- és állatvilága fajokban igen gazdag. A KNY-i kiterjedésű hegység szubmediterrán hatásokat tükröző élővilága, a déli oldalakra felhúzódó gyümölcsösök, szőlők, szelídgesztenyések és tölgyesek megannyi kirándulási lehetőségek rejtenek magukban.
A völgyben fekvő település (190 m) lába előtt emelkedik közvetlenül a Kelet-Mecsek megannyi dombságában, melyek mind a négy évszakban remek kirándulási lehetőséggel kecsegtetnek. Mecseknádasd kiemelkedő pontjai délnyugatra fekvő Kecske-hát (“Kecske-Höhe”) (490 m) és a nyugati szélen lévő Templom-hegy (“Kirchenbeg”) (410 m). A hegyek közelsége miatt a sajátos, az átlagosnál hűvösebb mikroklíma jellemzi. Érdekesség, hogy a Mecsek felől érdeklődő tisztavízű Réka-patak (Öreg-patak) szeli ketté a falut, melyben egykoron rákok is éltek.


A település északi külterülete is felfedezésre vár, ahol egészen más arcát mutatja a tájat. A főutcára merőlegesen felfutó pincesorokon („hohl-ok”) való barangolást majd később jutunk el a Puszta-tetőre, a Kakas-hegyre (“Kickelsberg”) (285 m), ahol gyalog- vagy kerékpártúrán is részt vehetünk. Érdemes a pincesorokat keresztbe is bejárni, hiszen páratlan kilátásban lehet részünk.
A vadregényes területet túraútvonalak hálózzák be, így gyalogosan is jól bejárható. A látogatók útba ejthetik az üveghutákat Pusztabányán, a Máré-várat, a fokozottan védett Óbányai-völgyet a Csepegősziklával és a Ferde-vízeséssel. A természetet, vadregényes erdőket kedvelő látogatók számos természeti kincsre, kultúrtörténeti értékre találhatnak a területen. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai garantált program, valamint előzetes egyeztetés alapján kérhető túrákkal várják az érdeklődőket.
A Keleti-Mecsek páratlan szépségű, vadromantikus völgye az Óbánya és Kisújbánya közt húzódó Óbányai-völgy, olyan természeti csodákkal, mint a Ferde-vízesés vagy a Csepegő-szikla. A bájos sváb faluból, Óbányáról kiindulva, a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán járjuk végig a völgy legszebb szakaszát az újraéledő Kisújbánya üdülőfaluig, majd felmászunk a Mecsek vonulataira gyönyörű kilátást nyújtó Cigány-hegyi kilátóba. Visszafelé kellemes, árnyas úton térünk vissza a faluba.
Kulturális látnivalók